Igazság (9. rész)

Reggel amikor felkeltem megláttam magam mellett Harry-t. Gondoltam, ha már úgy is ébren vagyok, akkor elmegyek és hozok valami reggelit. Halkan kiosontam a szobából a táskám maradék tartalmával. Gyors zuhany és fogmosás után felöltöztem és sétálva indultam el amolyan felfedező útra. Találtam is egy kis üzletet. Körülnéztem ott és megvettem mindent ami a  palacsintához kell. Visszafelé már kicsit nagyobb volt a mozgolódás az utcán. Egy kicsivel több ember járkált. A házba érve megbizonyosodtam róla, hogy Hazza még alszik. A konyhában elkészítettem a palacsintákat.
- Hm, finom illatokat érzek!- mondta Hazz a konyha felé közeledve.
- Jó reggelt!- mosolyogtam rá, majd megfordítottam a palacsintát a serpenyőben. Mögém lépett és a fülemhez hajolt.
- Amit tegnap megígértem este, egyszer be fogom tartani. Megfizetsz azért, amit velem tettél!- suttogta rekedtes hangon. Kirázott a hideg, természetesen a legjobb értelemben. Pontosan ebben a pillanatban elkészült az utolsó palacsinta. Sietősen rálöktem a többire, majd lekapcsoltam a főzőlapot. A legközelebbi falnak nekitoltam Hazza-t és a nyakát kezdtem harapdálni, tudtam, hogy imádja. Egyszer csak megunta, felkapott, arra késztetve, hogy dereka köré fonjam lábaimat. Felvitt az emeletre és meg sem állt a szobájáig, de most nem az ágyra rakott, hanem a földre. Igazából nagyon nem érdekelt, mert kényelmes szőnyeg volt alattunk. Most ő kínozott engem. Az állam vonalától teljesen a pólóm nyakáig végigcsókolgatott. Hirtelen a telefonunkat felváltva kezdte valaki, illetve valakik csörgetni.
- Mi a..?- értetlenkedtem. Hazz morogva felsegített a szőnyegről és az éjjeliszekrényen lévő készülékekért mentünk. Őt Niall, engem Louis hívogatott. Visszahívtam Lou-t, hogy megtudjam, mi volt ilyen fontos.
- Szia!- köszönt, a hangjából ítélve vigyorgott.
- Baj van?- kérdeztem.
- Nem, csak gondoltuk, megnézzük éltek-e még.- csipkelődött.
- Sajnálattal közlöm, hogy nem. Már meghaltunk!- szálltam be a játékba.
- Gyertek már haza! Úgy unatkozunk nélkületek!- üvöltötte bele a telefonba Zayn. Önkéntelenül is felröhögtem.
- Jó, oké. Egy óra és ott vagyunk.- búcsúzkodtam, majd kinyomtam a hívást.
- Na, gyere gyorsan kajáljunk meg, aztán húzzunk haza. Hiányolnak minket!- mosolyogva felnéztem rá. Bólintott és megfogta a kezem, így együtt sétáltunk ki a konyháig. A palacsinta felé hajolva beszélgettünk.
- Mi a terv mára?- érdeklődött.
- Hát, szabadnapos vagyok, szóval valamit csak kitalálunk. Igazából laza délutánra gondoltam.- magyaráztam. Bólogatott, majd bekapta az utolsó falat palacsintáját. Én is hasonlóan tettem, majd megvártam, még felöltözik és elindultunk. Otthon a többiek már vártak. Hopp, most jut eszembe, anyuék ma mennek haza. Kár, hogy nem vagyok olyan kapcsolatban anyámmal, hogy ezt sajnáljam. Apu sokkal jobban fog hiányozni. Ő pont olyan metálface mint én. Vele lenni hasonló, mint egy haverral. Az előszobából bekiabáltam, hogy megjöttünk. Nem tehetek róla, berögződött szokásom. Felszaladtam az emeletre és bedobtam a szobámba a táskámat. A földszinten akkorra már mindenki kint ücsörgött. Anyuék bőröndjei is lent voltak. Akkor gondolom, most búcsúzkodunk egy sort. Remek, imádom. Először aput ölelgettem meg. Majd végül csak egy gyors puszi-váltásnak szántam az anyuhoz intézett búcsúmat, de akkor megtörtént a lehetetlen. Egy bűnbánó arckifejezés kíséretében bocsánatot kért. Azt mondta, hogy nagyon jól tudja, nem lehet bepótolni azokat az éveket, amiket elszalasztott, de reméli, hogy a további életemben ő is kap egy kis helyet. Végül megtörtem és megbocsájtottam neki. A lányának lenni olyan volt, mintha anya nélküli családban nőttem volna fel. De valahogy átérzem, hogy neki milyen volt, hogy kivonta magát az életemből. "Mindenkinek jár egy második esély" elv szerint úgy döntöttem, újrakezdjük az egész kapcsolatunkat és megpróbálunk normális anya-lánya párost alkotni. Az biztos, hogy sohasem fogok jobban ragaszkodni hozzá, mint apuhoz vagy Louis-hoz, de megpróbálunk normálisan kijönni egymással. Lou kivitte őket a reptérre én pedig felmentem a szobámba. Nem volt semmi máshoz kedvem, mint Guitar Hero-zni egyet. Éppen valami veszett jó metál számot játszottam, amikor Louis hazaért és feljött hozzám.
- Beszállsz?- néztem rá, megállítva a játékot és a másik gitár felé biccentettem.
- Nem, köszi.- mosolyodott el.
- Ahogy érzed.- megrántottam a vállam.
- Figyelj Amy!-kezdte, mire letettem a gitárkonzolt a földre és rá néztem, jelezve, hogy hallgatom.- Minden oké veletek?- érdeklődött Hazz-ra célozgatva.
- Szerintem igen. Miért?- kérdeztem vissza, már-már kialakuló összeesküvés-elméleteken agyalva.
- Találtam néhány fényképet tegnap estéről. Komolyan hagytad, hogy lelépjen Jess-hez?- hitetlenkedett.
- Mit mondhattam volna? Hogy hívja vissza a kiadót és közölje, hogy nincs kedve a kamu nőjéhez? Vagy, hogy a valódi barátnőjével kéne törődnie?- vontam kérdőre a szobámban ücsörgő bátyámat.
- Ez így nagyon nem oké. Az a rohadt kiadó még a szerelemből is pénzt akar csinálni. Nehogy már eldöntsék, hogy Hazza kivel van együtt! Ha ő azt mondja, hogy beléd szerelmes, akkor senki sem kéreti tőle, hogy hagyjon ott téged egyedül egy házban, egy olyan lányért akit igazából nem is ismer. Őrültség!- mérgelődött.
- Hjaj Lou, újra kitaláltad, mire gondolok. Nagyon megy ez neked!- villantottam egy keserédes mosolyt.
- Na, gyere ide!- ölelt magához. Rögtön elfogadtam a felajánlott ölelését. Említettem már, hogy imádom a bátyámat?
- Szerinted ez meddig megy így?- néztem fel az enyhén magasabb tesómra.
- Nem tudom, remélem Harry észhez tér és véget vet ennek a marhaságnak.- felelte.
- Őszintén remélem én is.- bólogattam.
- Na, magadra hagylak.- mosolygott rám, majd megfordult és kiment. Unottan nézegettem a facebook-profilomat, amin rend szerint rengeteg ismerős-felkérés volt, temérdek üzenet és még annál is sokkal több értesítés. Így jár az, akinek világsztár a bátyja. Kedvem sem volt végignézni, meg alapjáraton nem is érdekelt, úgyhogy kinyomtam és inkább filmet néztem. Már a vége felé jártam, amikor Louis hangját hallottam.
- Amy, gyere légyszi!- kiáltott, valószínűleg a lépcső előtt állva.
- Megyek!- szóltam vissza és már indultam is. Leérve egy lányt pillantottam meg. Fogalmam sem volt, hogy ki ez. Kérdőn néztem a lent álló társaságra. Közömbösen méregetett engem, ami kissé zavart. Nem igazán vagyok szégyenlős, meg ilyenek, de akkor is furán jött ki. Inkább odaálltam Zayn és Niall közé. Sőt, egy kicsit Niall mögé bújtam. Az idegen lány magasabb volt nálam, mondjuk én egész kicsi termetű vagyok. Niall pedig védelmezően elém állt, amit nem tudok neki elégszer megköszönni. Ekkor lesétált Hazz komótosan a lépcsőről, suttogva megköszöntem, hogy próbált védelmezni Nialler és odaszaladtam a barátomhoz. Lazán átkarolt, mire a lány szemöldöke szinte a plafonig szaladt.
- Na, Harry! Miért rángattál ide?- szólt, mint ha szívességet tett volna.
- Azért, hogy mondd meg szépen a kiadódnak, hogy azt üzenem, nem vagyok hajlandó tovább játszani a barátodat, mert van egy lány, akit szeretek. És az nem te vagy!- közölte szárazon.
- Igen?- mondta, majd elővette a telefonját és benyomott egy hangjegyzetet.- Amikor ezt felvettem, nagyon úgy tűnt, hogy élvezed a velem töltött időt!- húzta gúnyos vigyorra a száját. A szemem fátyolossá vált, nem akartam elhinni amit hallottam. A csaj kéjes nyögdécselései és Harry férfias morgása. Kristály tisztán hallható volt, hogy ez teljesen az aminek hallatszik. Plusz még a szavak amiket nyögtek egymásnak.
- Basszus- túrt a hajába Harry.
- Amy, gyere ide légyszíves!- kért meg, normális hangnemben Jess. Nem láttam akadályát. A tekintete elárulta, hogy nem fog bántani.- Mit látsz? Mikor keletkezett a hangjegyzet?-kérdezte.
- Tegnap!- mondtam mély fájdalommal a hangomban. Nem bírtam tovább és elsírtam magam.
- Sajnálom. De meg kellett tudnod.- mondta miközben végigsimította a karomat, amolyan bátorításképp. A könnyeimmel küszködve bólintottam egyet, majd elnézést kérve felmentem az emeletre a deszkámért és amilyen gyorsan csak tudtam leléptem. Meg sem álltam addig a helyig, ahol Andy először megcsókolt. Egy kis magaslat a tengerre nézve. A deszkámra ültem és térdeimet átkulcsolva a karommal néztem a könnyeim mögül a tengert. Gyönyörű volt, mint azon az estén amikor Andy-vel voltunk itt. Csak éppen az életem legszebb estéi közé tartozott, ez pedig a legrosszabb. Lépteket hallottam, ami nagyon meglepett. Sohasem járt itt senki, csak mi ketten. Senki sem ismerte eddig a helyet. Mögém ért, de nem mertem megfordulni. Féltem, hogy Harry áll mögöttem. Akkor tuti, hogy inkább leugrok a szirtről mint, hogy beszéljek vele.
-Amy?- kérdezte egy ismerős hang. Most nem félek tőle, szükségem van valakire, aki megvigasztal ma éjjel és tudom, hogy ő képes lesz rá!